A fordítással is úgy van, mint az egészséggel: könnyebb hibáit észrevenni mint kitűnőségét, s a legjobb fordítás bizonnyal az, melyre legkevesebb figyelem esik. Ezért hálátlan mesterség a fordítás.
Az ismert szöveg új varázst kap: mintha most olvasnám először, amint anyanyelvemen keresztül olvasom. S azokra gondolok, akik csakugyan így, magyarul fogják olvasni először... Milyen élmény lehet, semmi máshoz nem mérhető, különös élmény!
Mert ha igaz is, hogy a fordítás mindig sok mindent kényszerül elejteni... Akkor is, nem ad-e legalább valami másnemű kárpótlást az anyanyelv sajátos közvetlensége, aminek hatását soha semmiféle más nyelven meg nem kaphatod?
[A magyar,] ha fordít, csak a maga számára fordít, önnön gyönyörűségére és szellemi gazdagodására.
A műfordítás elválaszthatatlan a nemzeti irodalomtól. Mint más nyelvre továbbfordíthatatlan szellemi termék, a fordítás a legnemzetibb műalkotás. Babits Mihály úgy mondta: a legmenthetetlenebbül magyar.
A műfordítás időigényes, s noha ars longa, mindazonáltal vita brevis.
De gondoljunk csak bele: visszaadni valamit, ami megvan, illetve létrehozni valamit, ami nincs és nem lehet (a magyar nyelvű világirodalmat) – eredendően abszurd vállalkozás.
A műfordító úgy produkálja magát, hogy reprodukál; tehetsége úgy jelentkezik, hogy eltűnik.
A fordító csak úgy tehet eleget a hűség követelményének, ha megtalálja a módját, ahogy megszegheti…
Amire elsősorban szüksége van tehát: az ösztönös és pallérozott magyar nyelvtudás, az otthonos és tevékeny tájékozódás a régi és újabb magyar irodalom teljes területén. Szükséges továbbá a könnyed és árnyalt kifejezőkészség, amihez hasznosan társulhat a fogalmazási (versfordító esetében verselési) rutin.
A műfordítói szakértelmet a közhiedelem tévesen azonosítja a „perfekt” nyelvtudással. Az igazság ezzel szemben, hogy a) a nagy fordítók nemegyszer gyatrán vagy épp sehogy se beszélik a nyelveket, amelyekből remekműveket ültetnek át; b) a nyelvtudás önmagában még szakszövegfordításhoz sem elegendő.
Hogy kicsoda a műfordító? [...] ha szakértelmét vesszük alapul, mesterember; ha tehetségét, művész. Mindkét adottság alapkritérium…
A két határtalanság – ti. a költő határtalansága és a fordító határtalansága – között a különbség nyilvánvaló. De ez a különbség nem olyan jellegű, hogy a fordítást eltaszítaná az alkotó művészetek kategóriájától.
Hogy a műfordítás mily mélyen rokon az alkotó művészetekkel, érezteti az is, hogy minden, amit ennek a művészeti ágnak az elméletéről mondunk-mondhatunk, csak óvásokkal körülvéve tetszik érvényesnek.
Mikor a műfordító a tónusok árnyalataiért vagy az anapesztusok friss iramáért tusakodik, rokon módon munkálja az eszmei mag kibontását és az érzelmi lengések rajzát is, mint a metaforákért vagy rejtelmes zengésekért vívó poéta.
...megteremtéséhez az eredeti költő erőivel rokon erők szükségeltetnek, ha ugyan – ideális igényképpen – nem azonos erők.
A műfordítás ott kezdődik, ahol a szótár, a grammatika, a nyelvi konvenció mintegy föladja irányító szerepét, s szóhoz jut a válogatás és árnyalás, a stiláris ízeket és zenei effektusokat latoló nyelvi fantázia, a művészi alkotó erő egyik összetevője, változata.
Az igazi fordítás telitalálat kíván lenni, nem több és nem kevesebb az originálisnál. Igazi telitalálat azonban rendkívül ritka, ha ugyan egyáltalán van.
Alázat és fölény keveredésének aránya nem független az eredeti szöveg rangjától, tekintélyétől. Mikor Babits Wilde-ot fordította, hozzáállásában több volt a fölény, mint az alázat – mikor Szophoklészt vagy Goethét szólaltatta meg magyarul, alázata volt súlyosabb fölényénél.
Mindehhez szüntelen résenállás, az intellektus éber kontrollja, a zenei és nyelvi fantázia állandó rugalmassága és ihletettsége kell.
A műfordítás folyamata örökös harc, örökös alku. Örökös harc az eredeti szöveg mentül teljesebb elbirtoklásáért, örökös alku azért, hogy mentül kevesebbet áldozzon fel a fordító az eredetiből.
A szöveg zenei hitelét csak magamból, a magam reflexeivel, a magam véréből adhatom meg. Ezért is mondom újra s újra, hogy a fordítás végső soron vérátömlesztés.
A különbség abban van, hogy a vers az egyszer meglelt, verssorrá rögzött építést ismétli, a próza viszont semmitől sem irtózik úgy, mint az efféle ismétléstől; ő minden mondatát másképpen építi. Épp ezért a versnek nagyobb a zenei fegyelme; a jó prózának a leleménye.
Minden vad közt a próza prozódiája állítja a legnehezebb vadászfeladat elé az ösztönösség erdejébe tévedt rációt.
[A magyar nyelv] olyan tehát, mint alföldi tájaink (egy-egy Tornyai-képen): kopárnak kopár, de a szépség meggyőzőbben virágzik ki rajta; lapos, de végtelen egébe ölyvek és sasok röpte s emelkedése fér s enyészik el.
[A magyar nyelv] szereti a rövid mondatot (a kanti analitikus ítéleteket), s van benne bizonyos irtózás a fölös kötőszótól, ugyanakkor a legbonyolultabb körmondatot is megépíti a maga küklopszi kőt kőre rakásával. Az absztraktot, ahol lehet, konkrétummal mondja, de ha nincs más menekvés: bátran szökik fel az elvonás magasaiba.
Az egészséges jó magyar nyelv idegenkedik a fogalmi beszéd fakó középrétegeitől, mely a konkrétumtól már elszakadt, s olykor szabatosságot tettető henyeséggel siklik el a pontos értelem fölött. A „toll” az ilyen félabsztrakt nyelvet, mint a pulikutya, berzenkedő gyanakvással nézi, s tereli vissza a maga egyszerű, de szemhez szóló, valószínű gyökösségibe.
Én a purista, tiltó nyelvészkedést – tán mert olyan helyen nőttem fel, ahol minden vétke rég szokássá vált – csak távolból tiszteltem, nyelvemre fogalmazás közben nem kötöttem a kedvéért csomót.
Megfejteni, hogy mit miért javítunk: a fordítói munkában ez az „ösztönös” vadászata. [...] Azaz: végigmenni a javító toll vagy ceruza útjain, az értelem mécsével az ösztönösség nyomán, s leleplezni, hogy melyik vonás miért is került oda.
A magyar nyelv […] a legközelebb a román nyelvekhez áll; ha keménységi fokát is figyelembe vesszük: a latinhoz és spanyolhoz. Férfias nyelv. Egy kicsit olyan, mint ahogy Berzsenyi írta a magyar táncról: férfierő kell hozzá. Aki a magyar nyelv szellemében ír, tollának férfiasnak kell lennie, ha maga tán nem is az.
A nyers, érzéki monumentalitásnak ezt az igényét jól szolgálja a magyar nyelv hangrendszere.
…az európai civilizáció különféle nyelvei alatt is átvonul a nyelvi lehetőségeknek, konvencióknak egy rendszere, s az egész civilizációt érdeklő felismerések közlése ahhoz van kötve, hogy mennyire van meg ez a rendszer a mi nyelvünkben is. A magyar nyelvet a fordítónak, akármilyen nyelvből fordít, e láthatatlan világnyelvhez kell mérnie s amennyire lehetséges: nevelnie.
Az ember hol bosszankodik a lovára – a nyelvre –, hol büszke lesz, közben kitanulja jó-rossz természetét, rájön, hogy lehet hibáit elpalástolni, erényeivel kiegyenlíteni. Így lesz a fordító nyelvnevelő vagy, ha úgy tetszik: nyelvidomító.
A fordítás mindig mérkőzés is: hogy tudom ugyanazt a magam nyelvében is megcsinálni. E versengés közben úgy vagyok, mint a lovas, aki egy másik lovassal vív; nemcsak kettőnktől függ a verseny, a lovainktól is.
Arany János fordításaiban sok minden van, amit egy fürgébb fordítói nemzedék simábban oldana meg, viszont az egész magyar irodalomban alig van fordítás, amelyben a fordító átömlesztett vére így kitöltené, s ilyen erőteljes lüktetésben tartaná a mű érrendszerét.
A fordítás vonzereje az, hogy aminek a megírására a nemzet élete nem adott alkalmat, megfogalmazhatom, s közben olyan nyelvi vívmányokat csikarhatok ki az anyanyelvből, amelyeket a körülmények, a reális élet nem kényszeríthet ki. A fordítás így bizonyos fokig a sors hiányait pótolja a nyelvteremtésben.
[Arany János] fordításait olvasva sokszor érezzük, hogy egyik-másik kifejezése, avas szórendje prózájára emlékeztető, de azt sosem, hogy a kínálkozó választások előtt művészi ítélőereje – bátorsága éppúgy, mint óvatossága – cserbenhagyná.
Aranynak az ízlését kimeríthetetlen gazdagság, könyveknél mélyebbről jövő műveltség s bölcs paraszti szemérem tartja lábon. Ez a fajta ízlés, a zömök léleknek ez a szerény és biztos tartása az, ami fordításaiban kor, nyelv, vérmérsék óriási hátránya ellenére is biztosítja az egyenrangúságot.
Shakespeare és Arisztophanész lakomáján olyan ő [Arany János], mint az egyszerűbb ruhás, vidéki vendég, akit mégis mindenki egyenrangúnak érez; míg újabb fordítóinkban sokszor van valami a sznobból, aki túlságosan is vigyáz megjelenésére, s épp ezzel árulja el, hogy jövevény.
Épp a fordító látja legjobban, hogy anyanyelve fordítás közben milyen egészséges, természetes ingereket is kaphat.
A fordítás tornája is a nyelvnek, arra kényszeríti, hogy nem használt izmait működtesse, lappangó képességeit kifejlessze. Az áttérés az egyik világnyelvről a másikra azt jelenti, hogy ez a sarkallás, a torna neme megváltozik, a nyelvben új képességek, más izmok jönnek mozgásba.
A fordítónak természetesen minél nagyobb pontosságra kell törekednie, de a becsületes fordító azt is tudja, hogy fordítása a kisebb-nagyobb hibák százain siklik tovább, s minduntalan bele lehet kötni. Ha ezt a kötekedést a lelkiismeretünk végzi, a szöveg válhat agyondolgozottá, ha más, akinek a véleményét már munka közben megküldik, a fordító megfélemlítetté.
Amikor az ember a maga gondolatait írja, a szöveg kikerülhetetlen, olyan, mint a bőr, együtt keletkezik a magzattal. A fordított szöveg olyan, mint a lötyögő ruha: itt igazít meg az ember egy ráncot, amott kezdi húzni: a test – az író gondolata – s a ruha – a fordító szövege – mindig két külön dolog marad.
A fordítás egy kicsit a vércsoportok dolga; hisz a fordítónak valóban a vérét kell odakölcsönöznie, átömlesztenie a fordított műbe, amelynek az áttett szöveg különben csak a körvonalait, hideg anatómiáját adja meg.
Furcsább lesz a végem: / szilánkra kell annak hasadnia, / aki fordított teljes életében.
...ki buzgón töltögette / saját vérét idegen szellemekbe...
...s ha rendelésre új munkába kezdett, / lefarigcsált szívéből egy gerezdet...
Jómagam nem kaptam még soha babérkoszorút, / alkalmasint nem is kapok soha. / Pedig én is szeretem a savanyú tojáslevest, / a vadas nyúlgerincet meg a különféle mártásokat...
A lefordíthatóság bizonyos műveknek lényegi sajátsága – ez nem azt jelenti, hogy fordításuk nekik maguknak volna lényeges, hanem azt, hogy egy bizonyos, az eredeti művekben benne rejlő jelentés a lefordíthatóságukban nyilvánul meg.
Übersetzbarkeit eignet gewissen Werken wesentlich – das heißt nicht, ihre Übersetzung ist wesentlich für sie selbst, sondern will besagen, daß eine bestimmte Bedeutung, die den Originalen innewohnt, sich in ihrer Übersetzbarkeit äußere.
La traducibilidad conviene particularmente a ciertas obras, pero ello no quiere decir que su traducción sea esencial para las obras mismas, sino que en su traducción se manifiesta cierta significación inherente al original.
Igazából azonban a nyelvek rokonságának sokkal mélyebb és határozottabb tanúsítványa lelhető fel egy fordításban, mint két költemény felszínes és definiálhatatlan hasonlóságában.
In Wahrheit aber bezeugt sich die Verwandtschaft der Sprachen in einer Übersetzung weit tiefer und bestimmter als in der oberflächlichen und undefinierbaren Ähnlichkeit zweier Dichtungen.
Ahora bien, el parentesco entre los idiomas aparece en una traducción de manera más intensa y categórica que en la semejanza superficial e indefinible de dos obras literarias.
...míg a költői szó a saját anyanyelvében a változásokon át is megőrzi magát, a legnagyobb fordításnak is az a sors jut, hogy nyelvének növekedésébe oldódjék, és a megújult nyelvben enyésszen el.
Während das Dichterwort in der seinigen überdauert, ist auch die größte Übersetzung bestimmt in das Wachstum ihrer Sprache ein-, in der erneuten unterzugehen.
...mientras la palabra del escritor sobrevive en el idioma de éste, la mejor traducción está destinada a diluirse una y otra vez en el desarrollo de su propia lengua y a perecer como consecuencia de esta evolución.
Hiszen a fordítás nyelve egy önmagánál magasabb rendű nyelvet jelent...
Mert egy műnek a nyelvtörténet valamely meghatározott időpontjában készült bármelyik fordítása, a mű megtartó tartalmának egy bizonyos oldalát illetően, reprezentálja az összes többi nyelvbeli fordítást.
Denn jede Übersetzung eines Werkes aus einem bestimmten Zeitpunkt der Sprachgeschichte repräsentiert hinsichtlich einer bestimmten Seite seines Gehaltes diejenigen in allen übrigen Sprachen.
...ya que toda traducción de una obra, a partir de un momento determinado de la historia del lenguaje, representa, en relación con un aspecto determinado de su contenido, las traducciones en todos los demás.
Nincs a filozófiának múzsája, nincs múzsája a fordításnak sem.
No existe una musa de la filosofía, como tampoco existe una musa de la traducción.
A fordítás annyira távol áll attól, hogy két elhalt nyelv süket kiegyenlítése legyen, hogy minden forma közül éppen neki jut legsajátabb feladataként, hogy az idegen szó utóérésére, a saját szó fájdalmas torlódásaira figyelmezzen.
So weit ist [die Übersetzung] entfernt, von zwei erstorbenen Sprachen die taube Gleichung zu sein, daß gerade unter allen Formen ihr als Eigenstes es zufällt auf jene Nachreife des fremden Wortes, auf die Wehen des eigenen zu merken.
La traducción está tan lejos de ser la ecuación inflexible de dos idiomas muertos que, cualquiera que sea la forma adoptada, ha de experimentar de manera especial la maduración de la palabra extranjera, siguiendo los dolores del alumbramiento en la propia lengua.
Ama tiszta nyelvet mint idegenbe száműzöttet megváltani a saját nyelvben, a műben foglyul ejtett nyelvet megszabadítani az átköltésben, ez a fordító feladata.
Jene reine Sprache, die in fremde gebannt ist, in der eigenen zu erlösen, die im Werk gefangene in der Umdichtung zu befreien, ist die Aufgabe des Übersetzers.
La misión del traductor es rescatar ese lenguaje puro confinado en el idioma extranjero, para el idioma propio, y liberar el lenguaje preso en la obra al nacer la adaptación.
Mert bizonyos fokig minden nagy írás, legfőképp azonban a szent írások, tartalmazzák sorközeikben virtuális fordításukat. A szent szöveg interlineár-verziója – ez minden fordítás ősképe avagy ideálja.
Denn in irgendeinem Grade enthalten alle großen Schriften, im höchsten aber die heiligen, zwischen den Zeilen ihre virtuelle Übersetzung. Die Interlinearversion des heiligen Textes ist das Urbild oder Ideal aller Übersetzung.
Pues todas las obras literarias conservan su traducción virtual entre las líneas, cualquiera que sea su categoría. Pero las Escrituras sagradas lo hacen en medida muy superior. La versión interlineal de los textos sagrados es la imagen primigenia o ideal de toda traducción.
Én jól tudom, micsoda tudomány, szorgalom, valamint értelem szükségeltetik a jó tolmácsoláshoz...
Ich weiß wohl [...] was für Kunst, Fleiß, Vernunft, Verstand zum guten Dolmetscher gehöret...
Was dolmetschen fur kunst mühe und erbeit sey das hab ich wol erfaren...
Nemegyszer megesett velünk, hogy két, három vagy négy hétig egyetlen szót kerestünk, olykor teljesen hiábavalóan.
Und ist uns sehr oft begegnet, daß wir vierzehn Tage, drei, vier Wochen, haben ein einziges Wort gesucht und gefragt, haben's dennoch zuweilen nicht gefunden.
It has often happened that for three or four weeks we have searched and inquired about a single word, and sometimes we have not found it even then.
Und ist uns wol offt begegenet das wir viertzehen Tage drey vier wochen habe ein einiges wort gesucht und gefragt habens dennoch zu weilen nicht funden.
Három-négy lapon is végigfuttathatjátok a szemeteket anélkül, hogy egyszer is megakadnátok, miközben észre sem veszitek, mennyi kő és tuskó hevert ott, ahol most mint gyalult padlón mentek végig, és amely köveket és tuskókat verejtékezve, fáradságos munkával takarítottunk el utatokból, hogy rajta az áthaladás akadálytalanná váljék.
Es läuft jetzt einer mit den Augen durch drei, vier Blätter und stößt nicht einmal an, wird aber nicht gewahr, welche Wacken und Klötze da gelegen sind, wo er jetzt drüber hingehet wie über ein gehobelt Brett, wo wir haben müssen schwitzen und uns ängsten, ehe denn wir solche Wacken und Klötze aus dem Wege räumten, auf daß man könnte so fein daher gehen.
Leufft einer itzt mit den Augen durch drey odder vier bletter und stösst nicht ein mal an wird aber nicht gewar welche wacken und klötze da gelegen sind da er itzt uber hin gehet wie uber ein gehoffelt bret da wir haben müst schwitzen und uns engsten ehe denn wir solche wacken und klötze aus dem wege reumeten auf das man kündte so fein daher gehen
The reader can now run his eyes over three or four pages without stumbling once, never knowing what rocks and clods had once lain where he now travels as over a smoothly-planed board. We had to sweat and toil there before we got those boulders and clods out of the way, so that one could go along so nicely.
Nem engedtem szabad folyást a szavaknak...
Doch hab ich wiederum nicht allzu frei die Buchstaben lassen fahren...
Doch hab ich widderümb nicht allzu frey die buchstaben lassen faren...
On the other hand I have not just gone ahead and disregarded altogether the exact wording in the original.
Mindig a kudarc felé tart, s még mielőtt harcba szállna, sebes a halántéka.
Immer schreitet er der Niederlage entgegen, und schon ehe er in den Kampf eintritt, trägt er die Wunde an der Schläfe.
He is always marching toward failure, and even before entering the fray he already carries a wound in his temple.
Szellemiekben nincs nála alázatosabb munka. Mégis roppant jelentőségű.
In der geistigen Ordnung gibt es kaum eine geringere Arbeit. Am Ende jedoch erweist sie sich als außerordentlich.
Among intellectual undertakings, there is no humbler one. Nevertheless, it is an excessively demanding task.
Tévedés azt hinnünk, hogy a spanyol ’bosque’, erdő szó ugyanazt jelöli, mint amit a német ’Wald’, a szótárban mégis azt olvassuk, hogy ’Wald’ azt jelenti, hogy erdő.
So ist es zum Beispiel falsch, anzunehmen, daß das, was der Spanier 'bosque' nennt, das gleiche sei, was der Deutsche ’Wald’ heißt, und doch sagt man uns das Wörterbuch, das Wald ’bosque’ bedeutet.
It is false, for example, to suppose that the thing the Spaniard calls a 'bosque' the German calls a 'Wald', yet the dictionary tells us that Wald means 'bosque'.
Láthatják, hogy a fordítás képtelenségének tétele nem irányul a fordítói munka lehetséges nagyszerűsége ellen. Ellenkezőleg, ezzel a tulajdonságával kerül a legelőkelőbb társaságba, s tárja fel előttünk az értelmét.
Wie Sie sehen, ist es kein Einwand gegen den möglichen Glanz der Arbeit des Übersetzens, daß man ihre Unmöglichkeit erklärt. Im Gegenteil, dieser Charakter verleiht ihr den höchsten Adel und läßt uns mutmachen, daß sie von Bedeutung ist.
As you see, to declare its impossibility is not an argument against the possible splendor of the translator’s task. On the contrary, this characterization admits it to the highest rank and lets us infer that it is meaningful.
...a fordítás lehetetlenségének a hangsúlyozása oly messze van annak értelmetlenné nyilvánításától, mint az, hogy valaki is képtelenségnek tartja, hogy anyanyelvünkön beszélgethetünk egymással, merthogy az is utópisztikus tevékenység.
...wenn wir die Unmöglichkeit des Übersetzens betonen, so sprechen wir damit dieser Tätigkeit ebensowenig einen Sinn ab, wie es niemand einfallen wird, für absurd zu halten, daß wir uns miteinander in unserer Muttersprache unterhalten, und doch handelt es sich auch hier um ein utopisches Bemühen.
...to emphasize its impossibility is very far from depriving the occupation of translating of meaning, for no one would even think of considering it absurd for us to speak to each other in our mother tongue yet, nevertheless, that is also a utopian exercise.
S minden nyelv a megnyilatkozásoknak és hallgatásoknak más-más egyensúlyát alkotja. Minden nép elhallgat némely dolgot, hogy elmondhasson mást. Mindent tudniillik nem lehet elmondani. Innen ered a fordítás roppant nehézsége: épp azt próbálja elmondani egy adott nyelven, amit az igyekszik elhallgatni.
Und jede Sprache ist eine von den andern verschiedene Gleichung zwischen Äußerungen und Stillschweigen. Jedes Volk verschweigt einige Dinge, um andere sagen zu können. Weil alles zu sagen unmöglich wäre. Daher die ungeheure Schwierigkeit des Übersetzens; bei ihr handelt es sich darum, in einer Sprache gerade das zu sagen, was diese Sprache zu verschweigen pflegt.
And each language is a different equation of statements and silences. All peoples silence some things in order to be able to say others. Otherwise, everything would be unsayable. From this we deduce the enormous difficulty of translation: in it one tries to say in a language precisely what that language tends to silence.
Meg kell újítani ennek a munkának a presztízsét, és hangsúlyozni kell, hogy elsőrendű szellemi tevékenység. Ha ez megtörténne, a fordításból egyfajta sui generis diszciplína válna, amely folytonos műveléssel sajátos technikát kristályosítana ki, s az csodás módon gazdagítaná szellemi kapcsolatrendszerünket.
Es ist nötig, daß das Ansehen dieser Tätigkeit erneuert und daß sie wie eine geistige Arbeit ersten Ranges geschätzt wird. Wenn das geschähe, käme man dahin, das Übersetzen in eine Wissenschaft sui generis zu verwandeln, die, dauernd gepflegt, eine eigene Technik herausbilden würde, die unser geistiges Wegenetz in fabelhafter Weise erweitern würde.
It is necessary to restore the prestige of this labor and value it as an intellectual work of the first order. Doing this would convert translating into a discipline sui generis which, cultivated with continuity, would devise its own techniques that would augment our network of intellectual approaches considerably.
Az a döntő, hogy a fordításban a saját nyelvből igyekezzünk átlépni az idegen nyelvbe, és nem – ahogy lenni szokott – megfordítva.
Das Entscheidende ist, daß wir uns beim Übersetzen bemühen, aus unserer Sprache heraus- in die fremden einzugehen und nicht umgekehrt, was man gewöhnlich zu tun pflegt.
What is imperative is that, in translating, we try to leave our language and go to the other—and not the reverse, which is what is usually done.
Vagy az írót hagyja lehetőség szerint a maga eredeti helyén, és az olvasót mozdítja el feléje; vagy fordítva, az olvasót hagyja a helyén, és az írót vezeti feléje.
Entweder der Übersetzer läßt den Schriftsteller möglichst in Ruhe, und bewegt den Leser ihm entgegen; oder er läßt den Leser möglichst in Ruhe und bewegt den Schriftsteller ihm entgegen.
Ou o tradutor deixa o autor o mais possível em paz e leva o leitor ao seu encontro, ou deixa o leitor o mais possível em paz e leva o autor ao seu encontro.
A fordítónak pedig azt a célt kell maga elé kitűznie, hogy olvasójának olyan képet és élvezetet nyújtson, amilyet a mű forrásnyelven történő olvasása a hasonló műveltségű embernek biztosít.
...der Übersetzer muß also sich zum Ziel stellen, seinem Leser ein solches Bild und einen solchen Genuß zu verschaffen, wie das Lesen des Werkes in der Ursprache dem so gebildeten Manne gewährt...
...o tradutor deve colocar-se por objetivo proporcionar tal imagem e tal fruição ao seu leitor como a leitura da obra na língua do original proporciona ao homem culto...
A fordító olyan ember, aki [...] ismeri az idegen nyelvet, de akinek az mindig idegen marad; aki nem iskolás módon jár el, az egész megragadása előtt mindig csak az egyest gondolva végig anyanyelvén; aki még ott is, ahol a legzavartalanabb örömét leli a mű szépségeiben, mindig tudatában marad az adott nyelvnek anyanyelvétől való különbözőségének.
[Der Übersetzer], dem die fremde Sprache geläufig ist, aber doch immer fremde bleibt, der nicht mehr wie die Schüler sich erst das einzelne wieder in der Muttersprache denken muß, ehe er das Ganze fassen kann, der aber doch auch da wo er am ungestörtesten sich der Schönheiten eines Werkes erfreut, sich immer der Verschiedenheit der Sprache von seiner Muttersprache bewußt bleibt.
...[o tradutor] nós cuidamos de chamá-lo, no melhor sentido da palavra, de admirador e conhecedor, para quem a língua estrangeira é familiar, mas, no entanto, permanece estrangeira, quem não tem mais, como os alunos, que repensar na língua materna primeiramente o particular antes de poder abarcar o todo, mas que também aí, onde ele, na maior tranqüilidade, se compraz com a beleza de uma obra, permanece sempre consciente da diferença entre aquela língua e sua língua materna.
Milyen ritkán – sőt, ez valódi csoda, mondhatni sohasem – kerül a ritmikai és a melodikus, illetve a dialektikai és grammatikai hűség egymással kibékíthetetlen ellentétbe!
Aber wie oft, ja es ist schon fast ein Wunder, wenn man nicht sagen muß immer, werden nicht die rhythmische und melodische Treue und die dialektische und grammatische in unversöhnlichem Streit gegen einander liegen!
Mas quantas vezes, é mesmo quase um milagre não ter que dizer sempre, as fidelidades rítmica e melódica e a dialética e a gramatical não estarão numa disputa irreconciliável uma contra a outra!
Célját ugyanis azzal még nyilvánvalóan nem éri el, ha egy teljességgel idegen szellem megérinti az olvasót; inkább akkor, ha az olvasó akár csak megsejti a forrásnyelvet és azt, amit a mű e nyelvnek köszönhet.
Denn der Zwekk ist ja offenbar damit nicht erreicht, daß ein überhaupt fremder Geist den Leser anweht; sondern wenn er eine Ahndung bekommen soll, sei es auch nur eine entfernte, von der Ursprache und von dem was das Werk dieser verdankt, und ihm so einigermaßen ersezt werden soll daß er sie nicht versteht...
Pois é evidente que o objetivo não é alcançado pelo fato de um espírito estrangeiro qualquer bafejar o leitor; porém, se ele deve receber uma idéia, ainda que remota, da língua do original e daquilo que a obra deve a esta...
Nem csupán annak a meghatározatlan érzésnek kell tehát eltöltenie őt, hogy amit olvas, az nem hangzik egészen otthonosan. Úgy kell éreznie, hogy az valamely meghatározott másikként hangzik.
...so muß er nicht nur die ganz unbestimmte Empfindung bekommen, daß was er liest nicht ganz einheimisch klingt; sondern es muß ihm nach etwas bestimmtem anderm klingen...
...então ele deve não apenas receber a impressão totalmente vaga de que aquilo que lê não soa totalmente vernacular, mas deve-lhe soar como algo determinado e diferente...
A fordítás olvasója akkor válik egyenrangúvá az eredeti nemesebb olvasójával, ha a nyelv szelleme mellett a szerző voltaképpeni szellemét is képes megsejteni, sőt fokozatosan megragadni a műben.
...sondern der Leser der Übersetzung wird dem besseren Leser des Werks in der Ursprache erst dann gleich kommen, wann er neben dem Geist der Sprache auch den eigenthümlichen Geist des Verfassers in dem Werk zu ahnden und allmählig bestimmt aufzufassen vermag...
...o leitor da tradução se equiparará ao melhor leitor da obra na língua do original somente quando puder igualmente perceber na obra e paulatinamente compreender com precisão, ao lado do espírito da língua, também o espírito próprio do autor, para o que, sem dúvida...
Ki állítaná, hogy akár az antik, akár a germán nyelvekből valaha bármit is lefordítanak francia nyelvre!
Wer wollte behaupten, es sei jemals etwas weder aus den alten Sprachen, noch aus den germanischen in die französische übersetzt worden!
Quem afirmaria que alguma vez se traduziu algo das línguas antigas ou germânicas ao francês!
Túl keveset beszélünk és túl sokat fecsegünk.
Wir reden zu wenig und plaudern verhältnißmäßig zu viel...
Dircursamos muito pouco e tagarelamos proporcionalmente demais...
Bár eljönne az idő, amikor elmondhatjuk, hogy a fordítással kapcsolatos fáradozások teljes tárházát méltó módon kiaknáztuk!
Und möchte nur jene Zeit kommen, ehe wir den ganzen Kreis der Übersetzermühen würdig durchlaufen haben!
E que este dia chegue antes de que tenhamos percorrido necessariamente todo o campo de labutas dos tradutores!
...mikor már egész bélevetett lett a sok nem evéstül, képes lett vóna elenni a hízó elől az ivóst.
Elfér a végtelenségben, és telik az örökkévalóságból.
– Ha a világvégin csak te maradnál meg egy bakkecske, hogyan tudnád mégis megszaporítani a világot? – Gyertyát öntenék a faggyújából.
A mellérendelés elve a határtalan téresség ajándéka.
Nem is az a bökkenője a mellérendelésnek, hogy nem ismer rendet, fegyelmet, tekintélyt, hanem inkább az, hogy valóságot szegít ellen valóságnak.
Fordítás közben // Nézlek, nézlek. / Látom a lángelmén a fércet, / a lágy koponya-varratot. / Csak így lehetek cinkosod: / köszönöm a nagylelküséged.
Ahány nemzeti nyelv: megannyi bejárhatatlan kozmosza az emberi eszméletnek. Olyan csoda, mint maga az élet, melyet könnyű megsemmisíteni, de lehetetlenség művileg létrehozni. Az anyanyelvünk: szellemi vérhálózatunk. Ezért mondható, hogy bárki nyelvének bántása: vérontás.
A műfordítások nagy része: az eredetinek halvány lenyomata. Cervantesszel szólva: a mintás szőnyeg visszája. Nagy részt mondok, mivel a kiváló tehetségeknek igen kis része vállalkozik műfordításra. A magyar irodalom persze kivételnek látszik. Legnagyobbjai életművüknek egy részét majd mindahányan odadobták a fordítás áldozati oltárára.
És ha egy-egy szót nem tudunk is teljes jelentéskörével lefordítani, nem dől össze a világ. Fontosabb, hogy mondatokat, helyzeteket fordítsunk, hogy a fordítás szövete jó legyen.
Ki nem állhatom a műfordításról gyártott ostoba paradoxonokat. („Fordítani nem lehet, de kell.”) Máraival tartok: a nagy költészet rejtélyes hatóereje lebírja a nyelvi határokat, „nem igaz, hogy nem lehet lefordítani”.
Hiszen minden lefordított regényben, versben, drámában, tanulmányban ott van egy szeletnyi új világ, ami engem is megújíthat. Ott van a stílusokban, a szóösszetételekben, a részecskegyorsítású képzetekben; ott van a témákat újraszülő vagy meghódító vállalkozásokban.
A szemközti üzleten ott a titokzatos felirat: Friary Meiux, Treble Gold. Mi a fene lehet ez? Bor-márka? Név? Létra-ügynökség? – Ó ég, ó ég, hogy is lehetne egy nyelvet megtanulni?
A műfordítás hiányzó kritikájáról szólva tehát nem az a panaszos kérdés merül föl bennünk, hogy érdemükhöz mérten becsüljük-e műfordítóinkat. Sokkal inkább az: becsüljük-e magunkat? Becsüljük-e annyira a saját költészetünket, amennyire az becsüli magát a műfordítás százados gyakorlatával? Mert a kritikai gyakorlatban mintha két költészet létezne, egy „írt” meg egy fordított, s az utóbbi mint az előbbihez beszállásolt szegény rokon.
A műfordítást egy művelt kisebbség tűrhető luxusának tartani vészes ostobaság. Lebecsülése annak a századokon át, többnyire gyötrelmes körülmények között folytatott harcnak, melyet a Csokonai-féle szellemek vívtak irodalmunk nagykorúsításáért. Lebecsülése élő irodalmunknak is, mely – bölcsen – tanul a világtól, ha tanulhat.
Egy nyelv, ha olyan, mint a magyar, folytonos kihívás, hogy kiderítsük, mit bír ki még a hajlékonysága. A magyar műfordítást persze a tájékozódás igénye hívta létre, de fölvirágzását a befogadó nyelv szinte határtalan rugalmassága tette lehetővé.
2021. február
Rudolf Kassner: Zenélj, Szókratész! Esszék
Szerkesztette, fordította, jegyzetekkel kiegészítette: Fülöp József
A szerkesztő munkatársa: R�nki Andr�s
A kötet a Károli Gáspár Református Egyetem kutatási finanszírozásának köszönhetően jelent meg.
Kiadó: KRE – Gondolat
A borítón William Blake Jeruzsálem című könyvének (1804–1820) illusztrációja látható: a költői képzeletet megtestesítő, londoni éjjeliőrnek öltözött Los Nap-fényű tűzgömbjével kutatóútra indul egy gótikus boltíven át.
A kötet képanyaga Kassner egyes esszéit, fiziognómiai leírásait illusztrálja.
A szerkesztő munkatársa: R�nki Andr�s
A kötet a Károli Gáspár Református Egyetem kutatási finanszírozásának köszönhetően jelent meg.
Kiadó: KRE – Gondolat
A borítón William Blake Jeruzsálem című könyvének (1804–1820) illusztrációja látható: a költői képzeletet megtestesítő, londoni éjjeliőrnek öltözött Los Nap-fényű tűzgömbjével kutatóútra indul egy gótikus boltíven át.
A kötet képanyaga Kassner egyes esszéit, fiziognómiai leírásait illusztrálja.
2020. augusztus
Karl Löwith: Kelet és Nyugat. Írások Japánról
Szerkesztette, fordította, jegyzetekkel kiegészítette: Fülöp József
A kötet a Károli Gáspár Református Egyetem kutatási finanszírozásának köszönhetően jelent meg.
Kiadó: KRE – Gondolat
Az igazság Japánról című szöveget fordította: Pallós Áron
A szerkesztő munkatársa: Fülöp Éva
A kötetet a 15. századi festő és zen szerzetes, Súbun Tensó (周文) képsorozata illusztrálja.
A kötet a Károli Gáspár Református Egyetem kutatási finanszírozásának köszönhetően jelent meg.
Kiadó: KRE – Gondolat
Az igazság Japánról című szöveget fordította: Pallós Áron
A szerkesztő munkatársa: Fülöp Éva
A kötetet a 15. századi festő és zen szerzetes, Súbun Tensó (周文) képsorozata illusztrálja.
2020. július
Marie Luise von Kaschnitz: Ádám és Éva. Válogatott elbeszélések
Válogatta, szerkesztette és az utószót írta: Fülöp József
Kiadó: KRE – L’Harmattan
Fordították: Bóra Márton, Cseppentő Krisztina, Fülöp József, Fülöp Szabó Júlia, Gáspár Csilla, Greber Antonette, Jaksics Réka, Kautz Judit, Körmendi Fruzsina, Lévay Emese, Márton Ágnes, Rácz Kata, Répa Anita, Szinger Ádám, Tartóczki Anna, Tóth Zsófia, Uthy Edina, Weidinger Andrea
Sorozatcím: Károli Könyvek / Műfordítás, forrás
A szerkesztő munkatársa: Fülöp Éva és Nagy Éva
A kötet tizenhárom illusztrációját Suba Eszter készítette.
Kiadó: KRE – L’Harmattan
Fordították: Bóra Márton, Cseppentő Krisztina, Fülöp József, Fülöp Szabó Júlia, Gáspár Csilla, Greber Antonette, Jaksics Réka, Kautz Judit, Körmendi Fruzsina, Lévay Emese, Márton Ágnes, Rácz Kata, Répa Anita, Szinger Ádám, Tartóczki Anna, Tóth Zsófia, Uthy Edina, Weidinger Andrea
Sorozatcím: Károli Könyvek / Műfordítás, forrás
A szerkesztő munkatársa: Fülöp Éva és Nagy Éva
A kötet tizenhárom illusztrációját Suba Eszter készítette.
2019. október
Arvo Pärt: Válogatott beszélgetések és írások
Összeállította, fordította, jegyzetekkel ellátta és az utószót írta: Fülöp József
Kiadó: Rózsavölgyi és Társa
A kötet megjelenését a Károli Gáspár Református Egyetem támogatta.
A Randalu-interjút észtről fordította: Tamm Anne
Az Aune-interjút norvégról fordította: Rácz Kata és Veress Dávid
A 2012-es köszönőbeszédet észtről fordította: Takács Tímea és Tamm Anne
Munkatársak: Fülöp Éva, Ránki András és Toomas Schvak
A képanyagot összeállította: Nele Meikar
Képaláírások: Ardo Västrik
Recenziók:
Csabai Máté, Arvo Pärtről a kultúra úgy hull le, mint másról a ruha boldog szerelemben, fidelio.hu, 2019. 12. 01.
Galambos Ádám, A zene zarándoka – Beszélgetések Arvo Pärttel, evangelikus.hu, 2019. 11. 27; magyarkurir.hu, 2019. 12. 04; nyomtatásban: Evangélikus Élet, 84. évfolyam, 43–44. szám.
"Grozdits Hahó", A csend segít a legjobban – Arvo Pärt interjúk, librarius.hu, 2019. 11. 28.
Győrffy Ákos, Angyalzene – Arvo Pärt zenéjéről és könyvéről, mandiner.hu, 2019. 11. 28.
Horváth Bálint, Arvo Pärt és a belső ember zenéje, Credo, XXVI. évf., 2020/1, 58-61.
Paksa Balázs, Arvo Pärt: Válogatott beszélgetések és írások, villanyharfa.hu, 2019. 12. 15; nyomtatásban: A Szív, 2019. december – 2020. január
Schalk Endre Kornél, Arvo Pärt: Válogatott beszélgetések és írások, FSzEK Zenei Gyűjtemény, 2020. 02. 07.
Szabó Balázs, A zene akkor születik, amikor nem várod, Országút, 2020. június 12.
Kiadó: Rózsavölgyi és Társa
A kötet megjelenését a Károli Gáspár Református Egyetem támogatta.
A Randalu-interjút észtről fordította: Tamm Anne
Az Aune-interjút norvégról fordította: Rácz Kata és Veress Dávid
A 2012-es köszönőbeszédet észtről fordította: Takács Tímea és Tamm Anne
Munkatársak: Fülöp Éva, Ránki András és Toomas Schvak
A képanyagot összeállította: Nele Meikar
Képaláírások: Ardo Västrik
Recenziók:
Csabai Máté, Arvo Pärtről a kultúra úgy hull le, mint másról a ruha boldog szerelemben, fidelio.hu, 2019. 12. 01.
Galambos Ádám, A zene zarándoka – Beszélgetések Arvo Pärttel, evangelikus.hu, 2019. 11. 27; magyarkurir.hu, 2019. 12. 04; nyomtatásban: Evangélikus Élet, 84. évfolyam, 43–44. szám.
"Grozdits Hahó", A csend segít a legjobban – Arvo Pärt interjúk, librarius.hu, 2019. 11. 28.
Győrffy Ákos, Angyalzene – Arvo Pärt zenéjéről és könyvéről, mandiner.hu, 2019. 11. 28.
Horváth Bálint, Arvo Pärt és a belső ember zenéje, Credo, XXVI. évf., 2020/1, 58-61.
Paksa Balázs, Arvo Pärt: Válogatott beszélgetések és írások, villanyharfa.hu, 2019. 12. 15; nyomtatásban: A Szív, 2019. december – 2020. január
Schalk Endre Kornél, Arvo Pärt: Válogatott beszélgetések és írások, FSzEK Zenei Gyűjtemény, 2020. 02. 07.
Szabó Balázs, A zene akkor születik, amikor nem várod, Országút, 2020. június 12.
2018. október
Augusto Monterroso: A fekete Bárány és más mesék
Szerkesztette és fordította: Fülöp József
Kiadó: KRE – L’Harmattan
A kézirat körül legyeskedtek, és a fordítást az eredetivel egybevetették: Bubnó Hedvig, Zakariás Emese, Christoph Lanner
Sorozatcím: Károli Könyvek / Műfordítás, forrás
Recenzió:
Bak Róbert könyvismertetője, ekultura.hu, 2019. 04. 06.
A kötet harminchárom illusztrációját Suba Eszter készítette.
Kiadó: KRE – L’Harmattan
A kézirat körül legyeskedtek, és a fordítást az eredetivel egybevetették: Bubnó Hedvig, Zakariás Emese, Christoph Lanner
Sorozatcím: Károli Könyvek / Műfordítás, forrás
Recenzió:
Bak Róbert könyvismertetője, ekultura.hu, 2019. 04. 06.
A kötet harminchárom illusztrációját Suba Eszter készítette.
2018. október
Günter Eich: Katharina és más elbeszélések
Szerkesztette: Fülöp József
Kiadó: KRE – L’Harmattan
Fordította: Cseppentő Krisztina, Fülöp József, Harsányi Fruzsina, Horváth Judit, Jagasics Balázs, Ránki András, Szabó Márton, Szinger Ádám, Szőcs Katalin, Takács Zsuzsanna
Sorozatcím: Károli Könyvek / Műfordítás, forrás
A kötet tizenegy illusztrációját Suba Eszter készítette.
Kiadó: KRE – L’Harmattan
Fordította: Cseppentő Krisztina, Fülöp József, Harsányi Fruzsina, Horváth Judit, Jagasics Balázs, Ránki András, Szabó Márton, Szinger Ádám, Szőcs Katalin, Takács Zsuzsanna
Sorozatcím: Károli Könyvek / Műfordítás, forrás
A kötet tizenegy illusztrációját Suba Eszter készítette.
2017. október
Yasutane – Chōmei – Bunting: A fűkunyhóból
Szerkesztette és fordította: Fülöp József és Szemerey Márton
Kiadó: Gondolat
Térképek: Szemerey Anna
Ízelítők:
Yoshishige no Yasutane: Chiteiki (池亭記)
Kamo no Chōmei: Hōjōki (方丈記)
Basil Bunting: Chomei at Toyama
Recenziók:
Bak Róbert: Yasutane – Chomei – Bunting: A fűkunyhóból, ekultura.hu
Vass Norbert: Tűz, szél, füst és harmat, Magyar Nemzet, 2018. 02. 10., 29.
Weiner Sennyey Tibor: A fűkunyhó megtalálása, Magyar Nemzet, 2017. 12. 09.
A kötetben Zopcsák Ferenc Zsolt kalligráfiái a mujō szót ábrázolják. A kaisho, gyōsho, sōsho és reisho írásmódok a kifinomult japán szépírás klasszikus stílusai közé tartoznak.
Kiadó: Gondolat
Térképek: Szemerey Anna
Ízelítők:
Yoshishige no Yasutane: Chiteiki (池亭記)
Kamo no Chōmei: Hōjōki (方丈記)
Basil Bunting: Chomei at Toyama
Recenziók:
Bak Róbert: Yasutane – Chomei – Bunting: A fűkunyhóból, ekultura.hu
Vass Norbert: Tűz, szél, füst és harmat, Magyar Nemzet, 2018. 02. 10., 29.
Weiner Sennyey Tibor: A fűkunyhó megtalálása, Magyar Nemzet, 2017. 12. 09.
A kötetben Zopcsák Ferenc Zsolt kalligráfiái a mujō szót ábrázolják. A kaisho, gyōsho, sōsho és reisho írásmódok a kifinomult japán szépírás klasszikus stílusai közé tartoznak.
2014. janu�r
A zenei hallás. Szöveggyűjtemény
Szerkesztette: Fülöp József
Fordította: Csécsei Dorottya, Fodor Tamás, Fülöp József, Korompay Márk, Ránki András
Kiadó: KRE – L’Harmattan
Sorozatcím: Károli Könyvek / Tanulmánykötet
Recenzió:
Pintér Tibor: Ex libris, ÉS, LXI. évfolyam, 33. szám, 2017. augusztus 18., 19.
A kottapéldákat Alban Berg Miért érthető olyan nehezen Schönberg zenéje? és Paul Hindemith Az ismeretlen zenék hallgatása és megértése című tanulmányához Ránki András készítette.
Fordította: Csécsei Dorottya, Fodor Tamás, Fülöp József, Korompay Márk, Ránki András
Kiadó: KRE – L’Harmattan
Sorozatcím: Károli Könyvek / Tanulmánykötet
Recenzió:
Pintér Tibor: Ex libris, ÉS, LXI. évfolyam, 33. szám, 2017. augusztus 18., 19.
A kottapéldákat Alban Berg Miért érthető olyan nehezen Schönberg zenéje? és Paul Hindemith Az ismeretlen zenék hallgatása és megértése című tanulmányához Ránki András készítette.
